STÚDIÓFELVÉTELEK
Hangstúdió szolgáltatások minden stílusban. Legyen szó szövegfelvételről (voice-over, szinkron, reklám), zenekari demóról vagy akár egy nagylemezről.
így a zenélés mellett hangfelvételek készítését vállalom, a saját házban erre a célra berendezett és kialakított stúdió helyiségekben, kétféle módon. Gyorsfelvétellel, előre beállított hangerőkkel és effektekkel, kompresszor-limiterrel, vagy igényesebbeknek 8 sávos felvételi technikával, (egyidőben 8 sáv felvétele és egyidőben akár 24 sáv lejátszása) utólagos keveréssel effektezéssel és masterolással. (Bár ez sokkalta több időt igényel a sok utómunka miatt, de az eredmény az tuti. Szóval ugyanazt meg tudom oldani, mint egy nagy stúdióban, persze jóval kevesebb fizetségért. Elsősorban, kezdőknek, akik nem tudnak, vagy nem akarnak megfizetni egy nagy stúdiót. Előnyös egyéni, - énekeseknek, zenei alapra felénekelhetik a kedvenc dalaikat, -instrumentális és elektronikus hangszerrel saját magukat kísérő előadók részére, akik bemutatkozó (DEMO) anyagot szeretnének, sőt akár DEMO-Audio CD-t is, a borítótervezést, nyomtatást, továbbá CD-(színes) nyomtatást és a sokszorosítást is beleértve. Akár 1 db-tól több százig. Ha van olyan, esetleg a látókörödben, akinek ez jól jönne, akkor légy szíves említsd meg neki, hogy nálam van ilyen lehetőség.